2015. december 8., kedd


Áldott, békés karácsonyi ünnepeket
és
boldog Újévet
kívánunk
minden kedves Tagtársunknak!

2015. december 2., szerda

Adventi teadélután

2015. december 8-án kedden 16 órakor kerül sor
a Verseghy Kör évzáró rendezvényére.
Helyszín: Verseghy Terem
(Szolnok, Kossuth tér 2.)

2015. december 1., kedd

Nekrológ

Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy tagtársunk
Rékasy Ildikó
2015. december 1-jén elhunyt.

1938-ban született Budapesten. Tiszaroffon töltötte gyermekkora legszebb időszakát. Szolnokon végezte középiskolai tanulmányait. A szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett diplomát.
1959-től 1991-ig a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár munkatársa volt. Az ő nevéhez fűződik az 1994-ben megjelent Verseghy-bibliográfia.
Már elmúlt 50 éves, amikor komolyan foglalkozni kezdett a versírással. Egykori férje posztumusz kötetének szerkesztése után sorra jelentek meg önálló versei is.  Több verse jelent meg az Ezredvég, a Magyar Napló, a Bárka és egyéb irodalmi lapokban. Az Eső-ben is rendszeresen publikált. Számos önálló kötete látott napvilágot (Belesimulva, A régi roffi kert), utoljára 2013-ban jelent meg Válogatott versek című gyűjteménye. 

2015. október 29., csütörtök

Megtartó emlékezet

Halottak napi megemlékezés és mécsesgyújtás névadónk, Verseghy Ferenc síremlékénél

Verseghy Ferenc: Bucsúzás
                1.
Nem tarthat itt, a' mi tenyészik,
hol minden sirjába siet.
Virágzik, 's azonnal enyészik,
mind, a' mi e' földönn nevet.

                2
Sok élt már víg ember előttünk,
ki jóra kaczagta ügyét.
Köszönnyük rájok a' közöttünk
édelgő örömnek kelyhét.

                3.
'S víg ember még hány fog örűlni
utánnunk is a' hold alatt?
Örömkehely ránk hány ürűlni,
bár nyugszunk is a' föld alatt.

                4.
Most eggyütt illy vígan enyelgünk,
olly buzgón szerettyük egymást!
'S ah! holnap több tájra szédelgünk,
más ég ád fejünknek lakást.

                5.
De gyújtsunk az édes örömnek,
bár hol legyünk, szíves teményt.
Emellyünk a' senyves ürömnek,
óránkint új ellensövényt.

                6.
Ha messze válunk is honunktúl,
hű szívünk mind eggyütt legyen;
's örűllyünk, ha hallyuk társunktúl
hogy a' jó előbbre megyen.

                7.
'S ha meglessz, hogy öszvevetődgyünk
még egyszer halálunk előtt,
új fríggyel csak azonn törődgyünk,
mint adgyunk kedvünknek erőt.

                8.
Nem bús a' jó lelkiösméret
's jó kedvre készséggel hevűl.
Csak annak a' legfőbb dicséret,
ki jót tesz, 's mindenkor örül.

(1820.)


2015. október 22., csütörtök

Szolnoki Panteon

Dr. Lengyel Bertalan bőrgyógyász főorvos
emléktáblájának avatására
2015. október 30-án 16 órakor
kerül sor
a Szolnoki Panteonban.
Damjanich János Múzeum (Szolnok, Kossuth tér 4., I. emelet)
Az avató ünnepség programja:

2015. szeptember 29., kedd

Szolnoktár


2015. október 20-án 16 órakor
Szolnoktar.hu,
a helyi közgyűjtemények közös portálját mutatja be a helyismeret iránt érdeklődőknek
tagtársunk, Károly Nóra helyismereti könyvtáros.

Helyszín: Verseghy Terem

Szolnoki Kalendárium


Tisztelt Érdeklődők!

Tagtársaink, Csendes Mónika és Álmosdi Árpád építészek előadására kerül sor
2015. október 6-án
a Verseghy Ferenc Könyvtárban.
A Szolnoki Kalendárium című helyismereti klubfoglalkozás októberi rendezvényén
építészettörténeti időutazásra várnak minden kedves érdeklődőt.
Helyszín: Verseghy Terem

2015. szeptember 8., kedd

Múltlapozgató a jelenben

2015. szeptember 15. kedd 16:00
Kardos Tamás fotóművész előadása a Verseghy Kör és a könyvtár közös szervezésében.
Beszélgetőtársa dr. Horváth Károlyné
Helyszín: Verseghy Terem

2015. szeptember 1., kedd

Hová lettek kerületeink?

Tagtársunk, Szurovecz Pál előadására a Verseghy Ferenc Könyvtár helyismereti klubfoglalkozása, a Szolnoki Kalendárium keretében
kerül sor 2015. szeptember 11-én.

Helyszín: Művészeti Szalon

2015. augusztus 27., csütörtök

2015. július 7., kedd

Koszorúzás

A Verseghy Kör
tisztelettel meghívja Önt

Kiss Gábor (1895-1963),
tisztviselő, költő, a Verseghy Ferenc Irodalmi Kör elnöke
emléktáblájának ünnepélyes koszorúzására.

A koszorúzás időpontja: 2015. július 10. péntek, 10 óra

Helyszíne: Szolnok, Szabadság tér 2.

2015. június 10., szerda

Takáts Béla székfoglaló előadása (2015. június 16.)


Takáts Béla, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatóhelyettese
Tariczky Endre (1818-1912) 
Egy vidéki értelmiségi a XIX. században
címmel tart előadást
2015. június 16-án kedden.
Helyszín: Verseghy Terem
(Szolnok, Kossuth tér 2.)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

2015. április 1., szerda

TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS
A Jászkun Kerület önmegváltásának 270. évfordulója alkalmából a Kunok és jászok a magyarok között című történeti kiállítás megtekintésére kerül sor 2015. május 6-án 16 órakor.

Helyszín: Damjanich János Múzeum (Szolnok, Kossuth tér 4.)
Gyülekező a múzeum főbejárata előtt.

Szolnoki Kalendárium


KOSZORÚZÁS
Verseghy Ferenc születésének 258. évfordulója alkalmából
2015. április 3-án pénteken 9:30-kor koszorúzási ünnepség.
Helyszín: a Verseghy Ferenc Könyvtár Kossuth téri főbejárata
SZOLNOKI KALENDÁRIUM
A Verseghy-kutatás szolnoki alakjai I. 
Segédanyag a kutatáshoz:  Verseghy bibliográfiája
Beszélgetés Rékasy Ildikó ny. könyvtárossal
2015. április 3-án pénteken 16 órától.
Helyszín: Művészeti Szalon

2015. március 19., csütörtök

Közgyűlés új időpontban


IDŐPONTVÁLTOZÁS!

A Verseghy Kör éves közgyűlésére új időpontban,
 2015. március 25-én szerdán, 16 órakor kerül sor.

A Verseghy Kör tisztelettel kéri, hogy a közgyűlésen jelenlétével
támogassa a Kör tevékenységét, munkáját, 
javaslataival erősítse a Kör célkitűzéseit.
A közgyűlés nyitott.
Köszönettel és tisztelettel: 
Dr. Király Ferenc nevében Illés Julianna

2015. március 12., csütörtök

Jász-Nagykun-Szolnok megyei "böngészet"

A Verseghy Ferenc Könyvtár és a Verseghy Kör szervezésében kerül sor
Kósa Károly tagtársunk honismereti honlapjainak bemutatójára
2015. március 17-én.